RÓLUNK
Köszönöm, hogy meglátogatja honlapunkat. Szeretnénk önt tájékoztatni tevékenységünkről a virtuális lehetőségek keretén belül.
Családi vállalkozásunkat 1973-ban alapítottuk meg.
Az autós szakmán belül autóalkatrészek és felszerelési cikkek forgalmazásával kezdtünk, amit napjainkban is folytatunk.
A gépkocsi értékesítésére 1991-ben kötöttem szerződést egy Magyarországon működő autógyárral. Jelenlegi telephelyünket 1992 első félévében építettük, itt hoztuk létre a ma is működő autóházunkat.
Ma már több mint 6000 regisztrált ügyféllel vagyunk kapcsolatban.
Tevékenységünk felöleli az autójavítás teljes vertikumát: szervíz, karosszéria javítás, helyszíni kárszemle és kárügyintézés, autófényezés, továbbá műszaki vizsga és eredetiség vizsgálat, hitel ügyintézés és alkatrész ellátás.
A kilencvenes évek elején éreztük a változás a megújulás és a fejlődés lehetőségét, akkor jól döntöttünk. A hazai elhúzódó gazdasági válság most is hasonló lépésekre késztetett bennünket.
Volt egy gondolat, hogy csatlakozzunk egy új márkához.
Most van egy kihívás, hogy városunkban, illetve Vas megyében is sikeres legyen a HYUNDAI márka, vele együtt természetesen mi is.
Jelenleg a HYUNDAI gépkocsik teljes körű márkakereskedelmét és szervizelését is végezzük.
Tesszük ezt azért, mert azt gondoljuk, hogy szélesebb típusválasztékkal több potenciális vásárlót szólíthatunk meg. A márka a hazai piacon is a legdinamikusabb fejlődést tudja felmutatni napjainkban.
Garanciális háttere a - tripla 5 - nagy biztonságot ad vásárlóinknak, hisz ingyenes assistans szolgáltatást és éves átvizsgálást is biztosít, mindezt kilométer korlátozás nélkül.
Az elmult évben újabb típusok lépntek be, mint az Elantra, az i40 és a Veloster. Gyönyörű autók! Nagy érdeklődésre és kedvező fogadtatásra van kilátás az előzetes szakmai és média vélemények szerint.
Szeretnénk szolgáltatásainkat az általunk forgalmazott termék színvonalán nyújtani.
Sipos Gábor
ügyvezető

Mobilitás a jövőben – a Hyundai elképzelése a fenntartható, és intelligens világról
Woong Chul Yang, a Hyundai Elnökhelyettese és a Kutatási és Fejlesztési Központja Igazgatója adott interjút a vállalat mobilitással kapcsolatos jövőbeni elképzeléseiről.
Las Vegasban, a Szórakoztatóelektronikai Szakkiállításon (CES) felfedte a jövőbeni mobilitással kapcsolatos elképzeléseit. El tudná magyarázni ezt a jövőképet pár szóban?
A jövőképünk mögött álló legfontosabb hajtóerő a technológiai áttörés, az igényes fogyasztók új generációja valamint a korosodó társadalom.
Úgy hisszük, a Hyundai háromféle módon tud válaszolni ezen kihívásokra:
- 1. Új öko-autók és fejlett önvezető technológia, melyek segítenek a környezet védelmében, egyúttal lehetővé teszik a sofőrök számára, hogy a lehető legnagyobb biztonságban közlekedhessenek, akár ők vezetik autójukat, akár az önmagát.
- 2. Az internet kapcsolattal rendelkező autók és teljeskörű kapcsolódást nyújtó autós platformok jelentik a választ az jövő ügyfeleinek igényeire. Ezáltal a mobilitás összeköttetésbe kerül otthonainkkal, és munkahelyeinkkel.
- 3. Hordható robotok, mikro-mobilitást biztosító megoldások és interaktív, egészségtudatos technológiák, melyek a társadalom minden rétegét szolgálják.
Kezdjük rögtön az öko-autókkal. A Hyundai az egyik legfejlettebb autógyártó az e-mobilitás területén. Milyen eredményeket értek el eddig és melyek lesznek a következő lépések?
Valóban az élen járunk, mind a technológia területén, mind piaci jelenlét tekintetében.
Az elmúlt két évtizedben mi voltunk a hidrogén meghajtású járművek fejlesztésének úttörői. 2013-ban az ix35 Fuel Cell (bizonyos piacokon Tucson Fuel Cell) lett a világ első tömeggyártásban is megjelenő hidrogén-üzemanyagcellás járműve. Ez az FCEV (hidrogén-meghajtású elektromos autó) jelenleg a világ 17 országában kapható.
Nagyon büszkék vagyunk arra a fejlődésre, amit hidrogén-üzemanyagcellás autónk számos európai nagyvárosban történő bevezetése terén elértünk. Ilyen például a Párizsban most induló elektromos taxi társaság, amely a STEP (Societe du Taxi Electrique Parisien) nevet viseli, vagy a németországi Linde városában működő közösségi autó program. Mindkét esetben ix35 Fuel Cell autókat használnak. Ezek a hidrogén-üzemanyagcellás járművek fogják helyettesíteni a benzin- és gázolaj meghajtású autókat, ezáltal jelentős mennyiségű CO2 kibocsátást megtakarítva éves szinten.
Idén januárban a Hyundai az iparág 12 másik vezető szereplőjével együtt Davos-ban útjára indította a Hidrogén Tanácsot. Az új fórum célja, hogy elősegítse a hidrogén energián alapuló társadalom kialakulását és ennek révén hozzájáruljon a hidrogénmeghajtású közlekedési eszközök elterjedéséhez.
Úgyszintén nemrég vezettük be az IONIQ modellcsaládot, ezáltal az első olyan márka lettünk, amely egyetlen karosszériához három különféle elektromos hajtásláncot kínál. Ezzel elsők vagyunk a világon.
Ha előre tekintünk 2020-ig, globális fenntarthatósági stratégiánk része 14 új öko-modell bevezetése, amelyek között hibridek, elektromos hálózatról tölthető hibridek, teljesen elektromos meghajtású modellek, valamint hidrogén-üzemanyagcellás elektromos modellek egyaránt szerepelnek. Ilyen erős modell kínálattal az öko-autók piacán a követőkből hamar az elsők leszünk.
Említette az ix35 Fuel Cell modellt. A genfi autószalonon leplezték le a jövő öko hidrogén-üzemanyagcellás autójának (Future Eco Fuel Cell Concept) prototípusát, egy hidrogén-meghajtású SUV-ot. Milyenek az elvárások ezzel a járművel kapcsolatban?
Koncepcióautónk a jövő ígérete: magasra emeli a lécet a hidrogén-üzemanyagcellás gépjárművektől elvárt teljesítménnyel szemben. Ez a jármű több mint 800 kilométert lesz képes megtenni egyetlen feltöltéssel (kb. 500 mérföld), mielőtt újra kellene tölteni.
Ez a koncepcióautó a hidrogén alapú, zéró kibocsátású társadalom létrehozására irányuló törekvésünk következő lépését jelképezi. Az ix35-össel összehasonlítva az új járműbe épített hidrogén-üzemanyagcellás technológia 20%-kal könnyebb és 10%-kal hatékonyabb lesz, miközben teljesítménysűrűségben 30%-os növekedést kínál. A bemutatott FE Fuel Cell Concept modell az üzemanyagcellás autók következő nemzedékének hírnöke, melynek bevezetése 2018-ban várható.
A természet és a víz által inspirált legmodernebb technológia és formatervezés a Hyundai márka folyamatosan növekvő vonzerejét tükrözi. Az öko-autók tervezésébe és gyártásába történő jelentős befektetéssel egyre több kifinomult, technológiában tájékozott vásárló figyelmét tudjuk felkelteni.
Akkor lépjünk tovább a következő nagy kérdésre: önvezető technológia. Las Vegas-ban két autó is tesztelésen esett át a város utcáin. Melyek az ezzel kapcsolatos terveik és tudna néhány szót szólni a téma technológiai megközelítéséről?
Az önvezető IONIQ jelenleg egy előrehaladott állapotban lévő prototípus, amely az önvezetés jövőjébe nyújt betekintést.
A Hyundai volt az első gyártó, amely négyes szintű önvezető elektromos jármű kipróbálását tette lehetővé újságírók számára Las Vegas útjain a Szórakoztatóelektronikai Szakkiállítás (CES) ideje alatt. Azonban egyelőre még a kísérleti fázisban vagyunk. Modelljeink jelenleg a legújabb LiDAR technológia használatával (lézer és radar alapú érzékelő rendszer) járnak különféle teszt útvonalakon az Egyesült Államokban és Koreában, ezáltal lehetővé téve a környező járművek és tárgyak pontos helyzetének felmérését és a környezetben történő biztonságos közlekedést.
Technológiánk lehetővé teszi, hogy ezek az autók a legnagyobb kihívást jelentő helyzetekben is biztonságosan tudjanak tájékozódni, beleértve a sűrű gyalogos forgalmat, stop lámpákat, útépítést és útlezárásokat, fekvőrendőröket, gyerekeket és a közlekedési lámpa nélküli kereszteződéseket is.
A megszokott, tetőn rögzített berendezés helyett az összes szükséges készüléket az első lökhárító mögött rejtettük el, meghagyva az autó karcsú formáját. Ez egyúttal költséghatékonyabbá is teszi technológiánkat, tekintve, hogy kevesebb műszaki infrastruktúrára van szükség.
Az önvezető technológiának internetkapcsolatra van szüksége. Említette a „Kapcsolódó autó platform”-ot. Ez pontosan mit jelent?
Kapcsolódó autós platformunk az intelligens autógyártási és IT technológiákat egyesíti. Nagyobb kényelmet, kellemesebb és élvezetesebb időtöltést kínál autóink vezetése közben.
Célunk elérése érdekében, hogy olyan teljeskörű kapcsolódást nyújtó, intelligens személygépkocsikat gyártsunk, amelyek a piacon fellelhető legbiztonságosabb és legfejlettebb önvezető technológiával büszkélkedhetnek, együttműködésre léptünk a Cisco-val. A közös munka eredménye egy olyan platform létrehozása lesz, amely segíti a kétirányú kommunikáció kialakítását mind a kocsi rendszerei között, mind az úton található infrastruktúrával, más járművekkel, és a interneten található eszközökkel (internet of Things-loT), valamint felhő alapú szolgáltatásokkal. Mindezeken túl a platform zökkenőmentesen fogja integrálni az autót a felhasználók mindennapjaiba, elmosva a határvonalat a mobilitás és a vásárlók élettere illetve munkahelye között.
A kapcsolódó és automatizált gépjárművek tekintetében hangsúlyoznom kell, hogy az autóiparnak nagyon szorosan együtt kell működnie a távközlési szolgáltatókkal. Ők fogják ugyanis biztosítani a szükséges kommunikációs infrastruktúrát, a hálózati lefedettséget és sávszélességet autók milliói számára. Szükségünk lesz a politikai döntéshozók támogatására is, hogy kedvező jogszabályi környezetet hozzanak létre. Ezért teljes támogatásunkról biztosítjuk az Európai Autógyárak és Távközlési Szolgáltatók Szövetségét, amit múlt év szeptemberében hoztak létre Párizsban és amely a terület vezető szereplőit ülteti egy asztalhoz.
Említette a társadalmat. Milyen válaszokat és megoldásokat tudnak kínálni a mobilis, de korosodó társadalom számára?
Jelenleg három irányban is építkezünk, ezek közül az első az Egészség + Mobilitás Koncepció. Azon kezdtünk el gondolkodni, mennyit lehetne javítani az autók belső tereinek javításával a stressz szintek kezelésén és az ingázás hatásain.
Másrészt új, hordható robotoktól is várható a személyes mobilitás jövőjének forradalmasítása. Fejlett, segítséget nyújtó külső vázakon dolgozunk, amelyek orvosi területeken, munkában, és a mindennapi életben egyaránt használhatók lennének. Az a célunk, hogy vásárlóink jóléte érdekében az autón kívül is segíteni tudjuk a mobilitást.
A jövőbeni mobilitás harmadik építőköve az IONIQ robogó. Ez egy hordozható közlekedési eszköz, amely segíti az embereket, hogy könnyedén elérjék végső úticéljukat, autózást követően is. A könnyű, elektromos meghajtású robogót az IONIQ Electric első ajtajában lehet majd tárolni és tölteni, és egytelen mozdulattal össze lehet hajtani, a könnyebb hordozhatóság érdekében. A robogó a közlekedés első és utolsó métereinek (tehát kindulási ponttól érkezési pontig) megtételére végzett vizsgálataink eredménye, és az IONIQ projekthez kapcsolódó kutatási és fejlesztési programunk másik innovációja, melynek célja, hogy fejlesztések révén újra definiálja a jövő közlekedéséről alkotott elképzeléseinket.